Elérkezett az első, közös mediáció napja Tamarával és Tamással. Együtt érkeztek, ami a legtöbb esetben pozitív érzéssel tölt el. Feltételezi a közös munka, az együttműködés szándékát. Alaposan felkészültem az első tisztázásra szoruló témára, miszerint párkapcsolati vagy válási mediáció keretében dolgozzunk. Miért nagyon lényeges ennek a kérdésnek a tisztázása?
Párkapcsolati mediáció esetén nem csak az aktuális problémák és elakadások megoldása, megfejtése a cél, hanem egy jövőbe mutatóan hatékony kommunikáció elsajátítása, egy „új közös nyelv” kidolgozása, új megoldási mechanizmusok beépítése a párkapcsolat viselkedési rendszerébe.
Miközben a mediáció módszeréről és szabályairól rutinszerűen igyekeztem mindent elmondani, lehetőségem volt egy kis „testbeszéd olvasgatásra” is. Érdekes megfigyelni a test árulkodó jeleit, amikor egyedül beszélgetek a klienssel és amikor egymás mellett, egy légtérben tartózkodnak. Az természetes, hogy hatással vagyunk egymásra minden élethelyzetben, de a változás mértéke és minősége egy információkkal teli kalap minden szakember számára. Ezek az első jelek, amelyek igazi értelmet csak a beszélgetések során kapnak majd.
Tamara kapja az első lehetőséget, hogy elmondja miért szeretne válni. Hangja közel sem olyan félénk, mint amire számítottam, és szóhasználatban sem fogta vissza magát. Nyílt gyűlölködése megdöbbentett és ezért meg kellett szakítanom. Újra elmondtam, hogy mediációban milyen szabályok között beszélgetünk és néhány hangulatjavítónak szánt asszertív kommunikációs játékot is beiktattam. Tamás láthatóan zavarban volt Tamara megnyilvánulásán és a gyakorlatok közben is. Mikor lehetőséget kapott és próbálta megindokolni a válással szembeni ellenvetéseit, olyan érzésem támadt, mint amikor nagyon lassan feltekerjük a hangot a tévén. Elindult egy – gondolom előre végiggondolt – kedves, megértő, értékelő szavakkal megtűzdelt gondolatsoron, majd Tamarához hasonlóan átcsapott a kritikus hangnemre és stílusra, és mindezt egyre hangosabban tette. Újra meg kellett állítanom a folyamatot, mert éreztem, hogy Ők ketten nem a „szokásos” veszekedős házaspár kategóriába tartoznak.
Honnan tudtam? Nem egyszerűen példákat sorakoztattak fel, amelyek számukra fájdalmat okoztak, ami miatt eljutottak idáig, ennél sokkal mélyebb dolgot tettek. Egymást emberi mivoltukban alázták. Nem volt szó házimunkáról vagy a romantika hiányáról, nem került kimondásra a nőiesség, férfiasság kérdésköre. Egy kapcsolatban ez az állapot már kizárólag a bántásról szól. Cél, a bántás, az eszközök nem számítanak. Ilyenkor egy mediációban kirakjuk a stoptáblát és elkanyarodunk. Mélyebben kell vizsgálnunk a hiányzó szükségleteket és erőteljesen irányítottá kell tenni a beszélgetést, kontrollálni az indulatokat. Újra nyugodt hangnemben igyekeztem folytatni a beszélgetést, összefoglalva az eddig elhangzottak alapján leszűrt tapasztalataimat. Éltem a túlzás eszközével és hozzájuk hasonlóan teljes általánosítással használtam a saját szavaikat (mindig jegyzetelek) egymásra. Szinte egyszerre vágtak közbe, és Tamara sírva fakadt. Próbált befolyásolni azzal, hogy megerősítést várt tőlem Tamás viselkedésével kapcsolatban: Látod, még ő is látja, hogy milyen elviselhetetlen vagy!?” – fordult Tamáshoz.
Mikor korrekten jeleztem, hogy mindketten hasonlóan nyilvánítottak egymásról véleményt, felállt és elviharzott… Tamás, mosollyal az arcán csak ennyit mondott: Na látja milyen….
Csalódottan indultam haza, éreztem, hogy kudarcot vallottam. Hiába gondolkodtam, mit kellett volna másképpen tennem, nem találtam a hibás elágazást. Megcsörrent a telefonom, Tamara hívott. Érzékeny „énem” sértődötten nem akarta felvenni, de aztán győzött a kíváncsiság… folyt.köv.