A csalódottságomba tehát becsengett a telefonom, Tamara hívott. Elnézést kért a kirohanásáért, és mielőtt reagálhattam volna, rátért a következő időpont sürgetésére. Levegővétel nélkül közölte, hogy Tamás is így gondolja, ezért talán holnap folytathatnánk. Ebből arra a következtetésre jutottam, hogy kapcsolatukban az elmúlt órákban történtek nem számítanak különös eseménynek.
Így került sor néhány nap múlva a következő mediációra, melyről még mindig nem sikerült eldönteni, hogy válásról vagy a párkapcsolat megmentéséről fog szólni. Az ülés szabályait újra elmondtam, csak most már kicsit határozottabban. Mosolyukból azt olvastam ki, ez számukra természetes és nem is értik, miért ismételtem el az egyértelműt. A következő 2 órában szinte indulatok nélkül tudtunk dolgozni. Tamásnak lehetősége volt hosszan kifejteni, hogy miért nem akar elválni és igyekezett magyarázatot adni a félrelépésekre. Tamara közben kérésemre jegyzetelt a beszólások helyett, bár a szeme igen sokszor pásztázta a plafont. Tamás elmondta nekünk, hogy megértette miért is érthették félre egymást intimitás terén. Miután a fiúk megszülettek, Tamara folyamatosan elutasította és egy veszekedés közben engedélyt adott, hogy ezt „intézze el máshol”. Olyan természetességgel mondta mindezt, hogy arcának minden rezdülése is arról árulkodott számomra, hogy igazat mond, így gondolja. Észrevehetően én jobban meglepődtem, mint a felesége. Talán létezik a filmből ismert „elhajlási engedély” ?
Természetesen nem erről volt szó. Bár Tamara nem tagadta, hogy elhangzott ez a mondat valamikor régen, de továbbra sem tulajdonított különösebb jelentőséget a megcsalásnak. Visszaemlékeztem az első találkozásunkra, ahol szintén nem ez váltotta ki az igazi dühöt belőle. A tapasztalat és a beidegződések dőltek meg arról, hogy mivel bánthatunk és alázhatunk meg egy nőt igazán. Hamar túllendült férje megbánásán és ígéretén, majd a papírról felolvasta a legfurcsább válási okot, szépen mondatokba szerkesztve. Sajnos (vagy nem sajnos) nincs lehetőségem hanganyagot készíteni, felvenni az üléseket, így csak az emlékezetemre hagyatkozva tudom összefoglalni ennek a különös nőnek a szavait.
„ Nem akarom megmenteni a házasságunkat, mert jóképű vagy, mert jó apa vagy, mert jól keresel. Nem akarok veled lenni, mert úgy érzem melletted én nem vagyok elég csinos, ott vannak a kolleganőid miniszoknyában, nem vagyok jó édesanya, mert keveset vagy otthon, ezért én vagyok aki szigorúan neveli a gyerekeket és ezért hozzád rohannak, ha megjössz… és még csak nem is keresek pénzt. Egyetlen dologról éreztem, hogy különleges vagyok benne és az az otthonunk. Mindig rend és tisztaság van, mindig finomakat főztem és gyönyörűen vasalok, a díszek, a virágok, a függönyök…..(és itt még nagyon hosszú felsorolás volt, de nem tudom visszaidézni). Soha nem vetted észre, hogy ezzel mennyire kitűntem minden barátunk és a családjaink közül. Ha mások megdicsérték természetességgel fogadtad, mintha az a megvásárolt falaknak szólna, amelyre te teremtetted elő a pénzt. Itt vártam a további indokokat, pedig nem volt több szó. Egyetlen egy sem.
Újra értetlenül álltam ebben a furcsa történetben. Elhangzott a férjétől bocsánatkérés, ígéret. Ő pozitív állításokat tudott felsorolni Tamás személyiségével kapcsolatban és mégis. Tamara önbizalmát egyetlen cselekvésbe összpontosította, életének minden más területén lemondott a megfelelni vágyásról, önmaga pozitív megítéléséről. Ezen az egyetlen ponton mérte emberi, női létének értékét. Ebből adódott, hogy a Tamás többi – mások számára bántó – cselekedete nem számított. Visszaidéztem az első közös mediáció veszekedés és sírás előtti pillanatait. Ott találtam meg a tőlem várt megerősítés majd az elrohanás okait. Tamás akkor még a pozitív felsorolásból is kihagyta Tamara otthonukban végzett munkáját. Ha jól figyeltem volna az első találkozásomkor Tamarára, ezt a nem hétköznapi szükségletét fel kellett volna ismernem. Ha Tamás jól figyelte volna felesége viselkedését, értelmezte volna, hogy miért engedi őt Tamara más vizekre evezni és miért válik „hisztis tyúkká” otthon, látszólag semmitől. És ha Tamara jól figyelt volna belső hangjaira, talán segítséget kérhetett volna, akár a férjétől, akár szakembertől. Viszont a legkevésbé sem szabad hibáztatnunk Őt ezért.
Ami akkor történt, egy kissé labilis idegzetű és önbizalomhiányos Nő ébredése és első határozott cselekedete volt, hogy kezdeményezte a válást. Szomorú, hogy egy talán menthető kapcsolatról való lemondás az ára annak, hogy esélyt adjon Tamara magának arra, hogy értékesnek érezze magát. A továbbiakban a történet szempontjából annyit érdekes még tudni, hogy Tamás rengeteg emléket idézett fel Tamara furcsa és érthetetlen közönyéről vagy éppen hisztijéről és mérhetetlen szomorúságáról. Képeket arról, amikor még kérdezhetett volna talán. Azonban Tamás sem hibáztatható egyedüliként a történtekért, ahogy Tamara sem. A válási mediáció sikeres és gyors volt. Minden feszültség elszállt ott, a felolvasott papír társaságában. Két szomorú embertől köszöntem el a megegyezés aláírása után.
p.s. A válás után Tamara felkeresett és hónapok alatt kibogoztuk, hol is kezdődött az, amikor elveszítette önmagát. Azóta is tartjuk a kapcsolatot (ami nem szokványos) és tudja, hogy úgy szoktam róla mesélni,….. a Nő, aki a legfurcsább ok miatt vált el….